2011. augusztus 17., szerda

A hétvége

Ez a hétvége igen hosszú volt, egyik rendezvényről a másikra mentünk.
Szombaton kezdtem.
Magyarkanizsán került megrendezésre a 30. Úszó és futó-maraton.
Persze fényképezőgépet nem vittem, és még sehol nem találtam ott készült fotókat, 
úgyhogy csak egy rövidke videó van a startról!


 A legapróbbak, a pici ovisok is futottak, 
és volt egy 6-7 hónapos baba, aki pedig úszott!!!


A vasárnap nagyon izgalmas volt!
Eredeti úti cél Bajsa volt, de elakadtunk!

Beugrottunk Oromhegyesre a Szent István napi rendezvényre.
Nagyon lelkesek voltunk és szuper volt a hangulat!
Ez az új-kenyér ünnepe is, így kenyérszentelő is volt a helyi templomban.
A délelőtti órákban kispályás focimérkőzéseket és főzőversenyt tartottak,
s egy igencsak méretes kondérban üstönyt is készítettek az egybegyűltek számára. 
Ebből az ősi áldozati ételből egyébként mintegy 300 liternyit főztek,
és ez egyfajta Guinness-rekordnak tekinthető.
Én is rákészültem, hogy egy különleges kaját fogunk enni,
és majd megszerzem a receptjét Tiffany-Andi bográcsos versenyére, 
de a végén hálát adtam, hogy életben vagyunk...

Készül az üstöny

Magyar áldozati ételek

Áldos
A magyarság ősi áldozati étele. 
A „feláldozott” állat apróra vágott (tehát: csont nélküli) húsából készült, 
friss vagy szárított zöldségek (pl.: vöröshagyma, fokhagyma, petrezselyemgyökér, 
sárgarépa, zeller, lestyán, gombák stb. – egyes források állítják,
Ázsiában is őshonos volt a paprika egyik fajtája,
a borsikafű mellett az is biztosította az étel csípősségét, 
só és friss vagy szárított fűszerkeverék (pl.: borsikafű vagy más néven csombor, 
tárkony, de emellett gyömbér, fahéj, szerecsendió stb.) hozzáadásával. 
Az áldos általában hosszú levű, a levesnél sűrűbb állagú. 
Ahogyan eleink készítették: 
végy egy üstöt, töltsd azt meg friss vízzel, 
vess bele apróra vágott vöröshagymát, s forrald fel. 
Amikor lobog, vesd belé a húst, majd később a zöldségeket, fűszereket.

Üstöny
Szintén a magyarság ősi áldozati étele. 
Ugyanazokból az alapanyagokból készült, mint az áldos, 
csak (leggyakrabban) a végén erdei gyümölcsöt 
(pl.: áfonyát, tőzegáfonyát, piszkét, almát stb.) és gabonafélét 
(pl.: tönkölybúzát, árpát, rozst, kölest stb.) adtak az ételhez. 
Az üstöny rövid levű, úgy tartják, hogy a gulyás és a paprikás pörkölt őse.

Csak azt nem tudom, hogy a honfoglalóink hogy élték túl?!
Iszonyú rossz volt!

A nap folytatásában egyébként még egy rekordkísérlet történt, 
mivel a világ legnagyobb, egyébként 57 centiméteres darázsfészke is terítékre került.

Indul a lovas felvonulás

Az oromhegyesieknek sikeresen bemutatkozott
a zentai Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület is, 
de a megtekinthető dolgok közül mindenképpen meg kell említeni 
Nagy Róbert Vajdaság 15 pillanata című fotókiállítását is. 

Az ünnepség keretében tombolát és képárverést is szerveztek. 
Mi is vettünk egy tombolát, és Sapa nyert egy kissöprűt, pont Kyru mérete!
Nagyon örültem neki, hát még a nagylány!!!


A zentai Rozetta Kézműves Társaság jurtája
(Oldalt a narancssárga sátor az enyém!)

Készülnek a képzőművészeti alkotások

A legkisebbek élvezték a zentai Szt. Longinus KHE hadi bemutatóját

A vásári szomszédasszonyom harisnyából készített virágokat.



Ezt pedig egy kis szivességért cserébe kaptam:



 Nagyon jól sikerült nap volt, csak azt bántam, hogy így nem tudtam találkozni Fxtinával!



Hétfőn Adára mentünk a hagyományos Aranykapu vásárra.
Ez tulajdonképpen a Nagyboldogasszony napi búcsú 
alkalmából megrendezett kézműves vásár.
 Ezeket a fotókat a standomról és rólam Betti készítette, kicsit kölcsön vettem!
  Jövőre már meghívóval mehetek :D
 
(Eléggé nehéz időszak áll mögöttem, tele voltam kételyekkel,
és az önbizalmam a béka segge alatt csücsült.
Ezeket a képeket nézegetve viszont megnyugodtam.
Sapa mondogatja, de csak most gondolom végre én is úgy,
hogy minden a legnagyobb rendben van.
Ezt elsősorban azok értik, akik a nehéz téli hónapokban velem  voltak.
Köszönöm, hogy segítettetek!)

Nagyon örültem a sok-sok ismerősnek!
Ott volt Elviránk, a kukoricásasszonykánk.
A vattacukros idősebb házaspár.
A kedvenc kürtőskalácsos család.
A két gyurmás lány.
A gyönyörű gyöngyszövős.
A szalmás.
A söröskupakos.
Stb...
Jó kis csapat vagyunk.






Találkoztam Blogerinákkal is!
Először Bettivel futottam össze, aki indításként jól hozzám vágta, hogy már megint késtem :D!
Tök jó volt!
 Nagyon kellemes volt a találkozás, és egy csomó pluszt adott a vásárhoz!
Ajándékokat csereberéltünk.

Betti a megbeszélt cseretárgy mellé 
még egy gyönyörű párnát is készített Kyrunak 
és én is kaptam egy nagyon kedves kis csomagot, 
csupa meglepetéssel és hasznos kis holmival!
Nagyon köszönöm Betti, igazán igazán igazán kedves vagy!

Aztán, mivel nem volt vásárló csak sok-sok nézelődő, 
így portyára küldtem Sapát, hogy készítsen nekem fotókat, 
amiket majd aztán megnézek, hogy legalább lássam kik-mik voltak.
Az egyik fotó láttán 
felugrottam, hogy
- jééééé, ezt a szívet már láttam a Meskán!

Felkerekedtem és megkerestem az ékszer készítőjét, Artemist.
 
Hamar beszélgetésbe elegyedtünk, 
és nagyon örültem ennek az igazi szerencsének, 
hogy őt is megismerhettem.

A szomszédom egy táskát kezdett nemezeléssel készíteni.

Ezek pedig a többi eladásra kínált portékája.


Ezek a képek szalmából készültek. Készítőjük végtelen kedves hölgy, sokat beszélgettünk.
Vasárnap és hétfőn is együtt árulkodtunk.
A fotók egyáltalán nem adják vissza, hogy milyenek
a valóságban ezek az aprólékos munkával készült képek.










Jaj, az a pipacsos meseszép volt!!!
Nagyon kellene szereznem ilyen égethető üvegfestéket...

Anna és a rongybabák

És Emese, aki ezeket temperával festette!
Azt hiszem, ő volt a legfiatalabb vásározó.
Nagyon-nagyon szépek voltak a képei!
Remélem mindet sikerült eladnia!

Anno, mikor én tanultam, már akkor is elektromos volt.
Akik ezzel dolgoznak, azoknak az egyik lába igen csak izmos :S





Aki pedig eltalálja, hogy miből készültek ezek a kosárkák, az kap egy kavicsot!
Az első helyesen tippelőnél a játék véget ér!
(Betti! Ha nem haragszol, most ebből a körből kimaradsz!)



És ilyen fotót készít az, aki elszédül...

Nagyon nagy vásár volt, és bár eleinte csak nézelődtek,
később megjöttek a vásárlók is.
Szerencsére alig győztük Sapával.
Éjjel 1-kor értünk haza.
Jó kis bemelegítés volt ez a két Szent István-ra...

Pénteken RESTART.




14 megjegyzés:

  1. Kartondobozból?:)
    Más nem jut eszembe!:D

    VálaszTörlés
  2. Nagyjából 3 féle anyagból készültek. Ezekből mondjuk kettőt el kellene találni. Jó?
    Szabad tovább találgatni!!!

    VálaszTörlés
  3. Te jó ég, ez a kép mikor készült rólunk!?
    Én is nagyon örülök, hogy találkoztam végre vajdasági blogerinákkal, nagyon kedves volt tőled, hogy odajöttél !
    Ezeket a kosárkákat én nagyon megnézegettem, mert nagyon tetszett, és meg is tapogattam, igy nem ér,ha én is tippelek.

    VálaszTörlés
  4. Kukoricacsuhé, textil, spárga, nejlon a belsejében. Az alapra meg én is kartont írtam volna..., mert mondjuk a csuhét eltakarni nem ér! :)

    VálaszTörlés
  5. jaj de jó volt látni a jurtánkat! :-D
    Rozetta tag vagyok!
    örülök h összefutottál nővéremmel, Bettivel! szuper
    minden jót

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm! :)
    Soha nem jutok el ilyen "csuda" helyekre!
    De Te most ide hoztad a képekkel és így én is gyönyörködhettem egy kicsit! :) Köszönöm! Már kétszer végig néztem, és nagyon szép dolgokat láttam! :)

    VálaszTörlés
  7. Mamám, de jó nézni ezeket a bejegyzéseket. :)
    Én is jártam már úgy, hogy sétálgattam, nézelődtem egy vásáron, majd hangos felkiáltással: "Ezt már láttam meskán". Ilyenkor az eladó általában szélesen elvigyorodik és mesélni kezd. :D Úgy imádom az ilyeneket. :)
    A kosáralapanyagokat meg passzolom, de nagyon szépek. :)

    VálaszTörlés
  8. Ez aztán a vásár!:D Nagyon tartalmas, sűrű hétvégéd volt, de gyönyörű minden és mindenki, megérte!!!:) Legalább láttam Bernadettet az oldaladon!:) Meg millió tanulságos és szép dolgot! Köszönöm! Örülök, hogy magad is úgy érzed, a régi vagy!:)...

    VálaszTörlés
  9. Legalább kettőt??? A krepp papírban biztos vagyok, illetve van még egy olyan fűféle, aminek nem tudom a nevét, arra is tippelnék ott a keret mentén. Ahhoz, hogy az alap merevség meglegyen, vessző vagy acélvázra van szükség. A csuhét azért nem gondolom, mert azt kár lenne eltakarni. Tehát van egy keret, amire az erős fólia fogatva adja a testet, és ezt lehet ilyen szépen dekorálni krepp és egyéb papírral. Ha nem így van akkor is nagyon szép! Mennyibe kerül egy ilyen kosár HuFban?

    VálaszTörlés
  10. Bubu! Az aktuális árfolyamot kell nézni, ma 726 HUF.

    Hamarosan - talán holnap ideérek a bodzás játék nyertesével és a bodzás receptekkel.
    Holnap elárulom a kosárka összetevőit - többen jó helyeken tapogatóznak, de a két varázsszót még nem olvastam egy helyen...

    Hihetetlen hétvégén van, majd erről is mesélek.

    VálaszTörlés
  11. Hordjatok,hasznaljatok egeszseggel a dolgokat.:)Nagyon orulok,hogy megismerhettelek es remelem meg talkozunk .:)
    Artemis-sel en is osszefutottam es gyorsan rajottunk ,hogy o is meg en is Blogspot-osak vagyunk.:)
    Es kepzeld en is a szives nyaklanca csodaltam ra...Valami varazsa lehet...:)))
    Puszik.:)
    Udv.Sapanak es meg tobb puszi Kyrusnak.:)

    VálaszTörlés
  12. Ha lehet még tippelni: nylon zacskó, krepp papír, drót fonat vázzal és rafia díszítéssel.

    Köszönöm az élménybeszámolódat a vásárról!

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Gyönyörű dolgokat láttam nálad!A vásárral kapcsolatban pedig "irigykedem" kicsit! :))) Tuti jó hangulatban telt el! A portékák pedig... Hmmm... Meseszépek.
    Az én tippem a kosárkára:
    Erős drótból formázott váz, rajta a vastagabb fajta, virágkötészetben használt "krepp" papír, tengeri fű, raffia és zsinór a kötözéshez, csuhé és termések a díszítéshez, erős fólia a belsejéhez és némelyiken kevéske textil. szintén a díszítéshez.
    Ebből kettőt talán eltaláltam...
    http://amy-kreativ.blogspot.com/
    Örülök, hogy játszol nálam!!! :)))

    VálaszTörlés
  14. Monika!
    A rutinról:Kérlek, gyere az oldalamra, mert a játék a rendszeres követőimnek szól...
    Szeretettel várlak!!! :)))
    http://amy-kreativ.blogspot.com/

    VálaszTörlés