2011. április 9., szombat

Mesék és madarak – Gyökerek és szárnyak ...madarak és tarisznyák

Colette-nél láttam a tarisznya-varrási projektet a Meseterápiás Központ részére.
Nagyon akartam segíteni.
Sajnos csak éppen varrni nem tudok.
Nem, nem tudok, pedig fényévekkel ezelőtt tanultam egy kicsit, de az már elveszett.
Néha összeütök ezt-azt, de igazából tudásnak nem nevezném.
Hát most mindent összeszedtem, szabtam, férceltem, gombostűztem, kifordítottam, 
aztán vissza, aztán újra, aztán bontottam, 
és újra kezdtem, és össze vissza forgattam, 
végül a lehető legbonyolultabb módon elkészült az első tarisznyám.
Büszke voltam rá, mert sok sok kritika ért a készítése közben, 
és sok tanács, amit szerencsére nem fogadtam meg. 
Csak mentem a saját fejem és elképzelésem után, és pont olyan lett, 
amilyent szerettem volna.
A másodiknál leszedtem a csillagokat az égből, 
hogy lehettem akkora izé, hogy nem írtam le, hogy csináltam.
És addig forgattam, míg végül a lehető legegyszerűbb módon megvarrtam.


Egy kislánynak és egy kisfiúnak.

Még a pántok hiányoznak, sima, egyszerű, zsinóros megoldás lesz.

Kyrus megkérdezte, hogy kinek készülnek. Elmeséltem.
Azt mondta, hogy tegyünk bele valami játékot is...
Eszem kicsi szívét.





5 megjegyzés:

  1. Drága gyermek!!!!:)
    Na ugye hogy tudsz varrni!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek a tarisznyák:D A picilány is segíteni akar- nagyon aranyos:D

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy jelentkeztél a játékomra! Követlek, és rendszeres olvasod lettem, szépeket alkotsz! :)))
    Szia! E.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon helyes tarisznyák! Kislányod pedig olyan ennivalóan aranyos!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a tarisznyák, biztos nagy boldogságot okozol vele! Kicsi lányod meg aranyszívű, drága gyermek!

    VálaszTörlés